Sárga 50 Teljesítménytúra

Mivel a tavalyi rossz idő miatt kihagytam a Sárga túrákat, ezért idén mindenképpen indulni akartam immáron az 50-es vagy a 70-es távon. Eredeti terveim szerint (még év elején) a 70-est szerettem volna megcsinálni, de aztán mivel a túrán egyedül indultam, így maradtam az 50-es távnál, ami valójában 51,91 km. volt 1635 méter szintemelkedéssel. A nevezési díj (kedvezmény nélkül) 900 Ft.-ba került erre a távra, de mivel én rendelkezem Magyar Turista kártyával, így csak 700 Ft.-ot kellett fizetnem. Már korán bent voltam Esztergomban, ezért az elsők közt neveztem be és indultam el a túrán, az itiner szerint pontban 23:00-kor. A túrán nagyon eltévedni nem lehetett, mert - nevéből is következtetni lehet rá - végig a sárga jelzésen haladt. Az első pár kilométer még a városban ment, ahol az útirány szalagokkal is meg volt erősítve. Pontosan 2 éve jártam erre utoljára, akkor a 30-ason és meg is lepődtem magamon, hogy nagyon jól emlékeztem az útra. Egy kellemes tempót vettem fel, nem akartam se sietni, se lassulni és nagyon jól eltaláltam a sebességet. Az első ellenőrzőpontot hamar elértem, majd utána emlékeztem, hogy oda kell figyelni, mert érdekesen van felfestve a sárga jelzés. Hát igen, az előttem lévők le is álltak kicsit tanakodni, de aztán észrevették a szalagot és onnantól kezdve egyértelmű volt az út. A Hegymeg szélén elvezető út nagyon kellemes szakasz és nagyon jól belátható. Különösen tetszett, hogy ahogy magam mögé néztem, csak annyit láttam, hogy kígyózó sorban követnek a fejlámpák fényei. Erről fotót készíteni is nagyon nehéz, ezt látni kellene élőben. Nagyon jó megoldás volt a túrán, hogy némelyik sárga jelzésbe egy kis fényvisszaverő pontocska is be volt szúrva, így nagyon könnyen észre lehetett venni a kijelölt utat. A Cserepes-ároknál elhagyva a második ellenőrzőpontot rövidesen beértem Pilisszentlélekre, avagy népies nevén Hutára. Itt tudtam, hogy a Pilis-nyeregbe felfelé elég szép kaptató következik, így a falu végén az utolsó háznál szusszantam egy rövidet és ittam egy kis vizet. Emlékeztem, hogy két évvel ezelőtt ez a kaptató nagyon kifárasztott, de hát muszáj volt nekimenni ismét és kellemes meglepetésemre idén már csak egyszer álltam meg felfele menet és nagyon gyorsan felértem. 2 évvel ezelőtt sokkal hosszabbnak tűnt, most viszont abszolút nem fáradtam ki, ebből is látszik, hogy az utóbbi két évben sokat fejlődtem a túrázás terén. A Pilis-nyeregből lefelé vezetett a jelzés Klastrompuszta felé. Itt a sárga jelzés egy szélesebb úton indul el, majd azonnal letér róla jobbra. Ezt én helyi, kesztölci lakos révén nagyon jól tudtam, de az előttem lévők nem és utánuk kiabáltam, hogy a rossz úton haladnak, szerencsére még csak pár méterre voltak. Amúgy ezt a helyet nagyon be lehet nézni még így is, hogy agyon volt szalagozva ott minden. Talán egy fényvisszaverős nyilat kellene oda beszúrni, mint amilyenek a Hegymegen voltak. Klastrompusztán üdítővel vártak minket a pontőrök, ami nagyon jól esett, plusz még a nyilvános csap is működött, aki akarta feltölthette készleteit. Innentől kezdve egy számomra unalmasabb szakasz következett. Mikor balra feltűntek Pilisszántó fényei, már tudtam, hogy nincs is olyan sok már az ellenőrzőpontig. Elhaladtam a mészégetők, majd az Iluska-forrás mellett és a Fehér-hegyre való felkapaszkodás után el is értem a Vörös-hegyi pihenőt, ahol megkaptam a negyedik pecsétet. Innen már lefelé vezetett az út és kisvártatva beértem Pilisvörösvárra. Itt meg kellett mászni a Kálvária-dombot, ami 2 évvel ezelőtt szintén egy örökkévalóságnak tűnt. Emlékeztem, hogy akkoriban itt már majdnem a célban voltunk és alig bírtuk magunkat felvonszolni a dombon, most viszont ez is könnyedén ment, pedig már majdnem 30 km. volt a hátam mögött. A Kálvária-domb tetején egy feltételes ellenőrzőpont fogadott, majd gondoltam, hogy megkeresem az itt található geoládát is, de mivel még korom sötét volt, inkább lemondtam róla, lesz még rá lehetőségem, inkább célba vettem a Sramli sörözőt, ami egyben frissítőpontként is üzemelt. Egy zsíroskenyér elfogyasztása után elindultam Pilisszentivánra. Útközben már pirkadt és mire Pilisszentiván után beértem az erdőbe már nem is volt szükségem lámpára sem. Innen az út végig felfelé vezetett és eléggé hordalékos, apró köves volt. A Zsíros-hegyi ellenőrzőpont után viszont folyamatosan lefelé mentem egészen Solymárig, majd a főutat keresztezve a Rózsika-forrásig. Erre nemrégiben a József Attila túra keretei között jártam. Nagyon szép kis hely, a patakot hidak keresztezik, valamint a patakban a vadkacsák is nagyon érzik magukat. Az út a rét mellett haladt el, ahol majálisi készülődés folyt éppen. Innentől ismét felfelé vezetett a sárga jelzés, számomra már többször bejárt útvonalon. A Virágos-nyereg melletti réten leültem az árnyékba egy picit szusszanni, majd nekiindultam az utolsó ellenőrzőpontnak. Elhagyva a jellegfát hamar fel is értem az Újlaki-hegy csúcsára, ahonnan készítettem is pár fotót. Az alattam lévő erdei repülőtéren szintén majális lehetett, jó kis programnak tűnt így messziről, egyszer talán ha nem jövök túrázni, elmegyek egy ilyen rendezvényre ide. Az ellenőrzőpont begyűjtése után jött az a szakasz amit nem nagyon szeretek se lefelé se fölfelé. Eleinte még egész tűrhetően vezetett az út lefelé, de aztán jött a nagyon meredek lejtő. A Kitörésen ezt felfelé kellett megcsinálni, akkor is nagyon elegem volt belőle, de ez lefelé is kegyetlen. Ezután jött még egy kis emelkedés, majd a saját órám szerint 9:03-ra laza sétával eljutottam a Hűvösvölgyi célba, ahol megkaptam az oklevelet és a kitűzőt. Mivel húsvétkor teljesítettem a Tojás túra egy távját, ezért kaptam egy "Tojás sárgája" elnevezésű bonus kitűzőt is. Nagyon jó szintidőt mentem, aminek nagyon örülök, remélem jövőre is részt tudok venni akkor már a Sárga 70-en.

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.