2012. április 22., vasárnap

Kevély Körüli Kevergés

Ez egy olyan túra volt, amire nem is igazán készültem és most hétvégén még nem is nagyon terveztem, hogy el fogok erre menni. Még szombat este is azon voltam, hogy inkább pihenek vasárnap és maradok itthon, de aztán jött egy szikra, hogy talán el kéne mégis menni. Így felkeltem vasárnap és elmentem keveregni. Hát nem bántam meg! Sőt! Ha mégis kihagytam volna szomorú is lettem volna, olyan jó kis túra volt ez. (Bár akkor sosem tudom meg milyen...) Ha már indulok, akkor a hosszabb távot néztem ki magamnak, plusz beterveztem 4 geoládát is mai napra. A pontos táv 26,2 km. volt 1100 méteres szintemelkedéssel. Szintidő az indulási idő függvényében volt, a lényeg, hogy 18 óráig mindenkinek célba kellett érnie. A nevezési díj 1100 Ft. volt. 8 óra 30 perckor indultam neki a túrának a pilisborosjenői Művelődési Házból, a rajthelyről. Egy kicsit még a községben haladva hamar elértem a kék jelzést amit aztán követni kellett. Az első ellenőrzőpont korán, már 2,1 km-re volt, a Köves-bérc tetején, ahol nápolyit osztottak a túrázóknak. Errefelé meseszép volt az erdő. A talajon a moha úgy zöldellt, mintha szőnyeg borítaná a földet. Nekem egyből az erdei mesék jutottak erről a helyről az eszembe. Innen tovább a kék + jelzést követve elértem a Solymári völgyet, majd a zöld sáv jelzésen a második ellenőrzőpontot, ahol pontőr nem volt, hanem saját magamnak kellett a kihelyezett kódot felírni a papíromra. Innen szintén a zöld sávon történt a továbbhaladás, majd egy idő után még két jelzés csatlakozott és hamarosan elértem a Kevély-nyeregbe. Szeretem ezt a tisztást, nagyon nyugodt, barátságos hely. Hamarosan következett a harmadik ellenőrzőpont, a Mackó-barlang, ahol korábban már jártam, de a barlangot így is ismét megcsodáltam. Innen lefelé vitt az út a Csobánkai-nyeregbe, ahol a negyedik ellenőrzőponton vízzel, illetve szörppel vártak a szervezők. Ezután következett egy olyan szakasz, ahol eddig még nem jártam. Át kellett menni Csobánkán, majd felfelé a Csúcs-hegy felé. Csobánkán még sikeresen begyűjtöttem a GCBERD virtuális geoládát, majd célba vettem az Oszoly-csúcson található GCOSZI ládát, amihez kellett tennem egy kis kitérőt a kijelölt útvonalról, de nagyon megérte. Nem bántam meg, a kilátás pazar. Miután a láda is sikeresen meglett és készítettem fotókat is a csúcsról továbbindultam a Csúcs-hegyi ellenőrzőpont felé, amit hamar el is értem. Itt csokoládéval kínáltak a szervezők. Ezután a Zöld-barlang felé tartott az út, ahol ismét egy kódot kellett feljegyezni. Itt olyan gyönyörű kilátás nyílt, hogy az el sem mondható. A távoli messziben halványan még a Mátra és a Kékestető is megmutatkozott, sajnos a fénykép amit készítettem ezt az élményt már nem adja vissza, szabad szemmel is halványan lehetett látni. Egy élmény volt. Innen a kijelölt útvonal visszavezetett Pilisborosjenőre, de még nem a célba, mivel a sárga jelzésen haladva még érinteni kellett az utolsó ellenőrzőpontot, az Egri várat. A várnál nagy nyüzsgés volt, jó volt látni, hogy a kellemes idő sokakat kicsalt a természetbe. Miután megtörtént a csekkolás, az érdekes Teve-szikla mellett elhaladva már a célt vettem célba a kék jelzésen. Ismét beérve Pilisborosjenőre már a reggel megjárt utcákon pontosan 14 óra 20 perckor elértem a célt, a Művelődési Házat, ahol megkaptam az oklevelet, kitűzőt, valamint volt vajas kenyér, zsíroskenyér, hagyma, csalamádé, lekváros kenyér, stb. és innivaló is. Ezután még gyorsan átsiettem Ürömre, ahol felkerestem a GCUROM multiládát. Ürömön éppen búcsú volt, mulattak az emberek. :) A multi végpontja a Kálváriánál volt, amit érdemes volt megnézni, örülök, hogy nem hagytam ki. Ezután még az Ürömi vasútmegállótól, valamint a 10-es úttól nem messze sikeresen abszolváltam a GCmesi ládát is. Jó kis túra volt, jövőre ha ráérek, biztos nem fogok töprengeni, hogy elmenjek-e rá vagy sem. :) A kitűző és az oklevél is nagyon tetszik. Köszi a szervezőknek!

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése