Kitörés 60

Az októberi SZKHSE 45 teljesítménytúra után elég sok idő kellett, hogy helyrejöjjön a térdem, aztán ott voltak az ünnepek is, nem is nagyon voltak teljesítménytúrák amikre el tudtunk volna menni vagy mindig közbejött valami egyéb. Így csak helyi kisebb-nagyobb túrákkal, geoládázásokkal próbáltunk készülni a Kitörés 60-ra, mert ugye már tavaly megfogadtuk, hogy idén a 60-as mindenképpen játszik. Tudtuk, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb kihívás amivel szembe kell néznünk, főleg, hogy hó is volt, valamint mínusz 16-17 fokok röpködtek az éjszaka és a hajnal folyamán. A Kitörés 60 pontos távja az itiner szerint: 57,626 km. és 2129 m. szintkülönbség. Erre összesen 18 óra szintidő volt adva, érdekes, hogy az interneten csak 17 óra volt feltüntetve. A rajtnál nagyon sokan gyűltünk össze és meglepetésemre a legtöbben előnevezők voltak, mint mi is. A helyszíni nevezőknél sokkal kevesebben álltak, utólag el is döntöttük, hogy jövőre nem nevezünk elő, hanem majd csak a helyszínen. A nevezési díj 2000 Ft. volt, bár ellátás volt bőven, kell is ilyen túrára. Az volt az egyetlen negatívum, hogy csak egy kocsihoz lehetett sorba állni. Meg lehetett volna oldani több kocsival, úgy sokkal gyorsabban ment volna az egész. Na de mindegy, így is, mivel hamar érkeztünk el tudtunk indulni 18:10-kor. Az itiner két alternatívát ajánlott fel az első ellenőrzőpont megközelítéséhez. Mi letöltöttük a kitorestura.hu honlapról GPS-re az útvonalat és az szerint haladtunk, tehát a zöld a jelzésen. A Széchenyi emlékműnél, az első ellenőrzőpont után mindenki elindult felfelé az utcában, de értetlenül néztük, hogy a GPS nem arra mutat, amerre a tömeg megy, hanem jobbra a zöldön tovább. Mi a GPS-nek hittünk és a zöldön is mentünk tovább, majd alattunk pont bejött a fogaskerekű és feltűnt, hogy egy jópár ember indul el az állomásáról felfelé az ellenőrzőpontig. Hát mindenki a saját lelkiismeretével számol el. Ez után jött egy lépcső és mikor felértünk akkor láttuk, hogy a keresztező utcában mennek felfelé a turisták. Most már megértettük, hogy miért indult mindenki felfelé az ellenőrzőpont után, mert így simán le lehetett vágni ezt a kis szakaszt, ami ugye a hivatalos útvonal is lenne. Rajtunk kívül csak 1-2 ember jött rendesen a zöldön. Ez elég idegesítő volt így az elején. Ezután továbbmeneteltük (immáron a tömeggel) a zöld jelzésen, elhagytuk a Normafát, majd elértünk egy katonasírt, amin nagyon szépen csendesen égtek a mécsesek. De jó is volt, hogy szélcsend volt, gyönyörű szép látvány volt. Lent a Csacsi réten a második ellenőrzőpontnál már katonákba botlottunk, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a János hegyen oroszok tanyáznak és nagyon figyeljünk oda útközben. Természetesen megfogadtuk a tanácsot, de elindultunk megmászni a János hegyet, aminek a tetején tényleg orosz katonákba botlottunk, de nem voltak veszélyesek, sőt még egy Sport szeletet is adományoztak nekünk. Miután elhagytuk ezt az ellenőrzőpontot és leereszkedtünk Szépjuhásznéhoz, felkapaszkodtunk a Hárs-hegyre a negyedik ellenőrzőpontig. Innen leereszkedtünk Hűvösvölgybe, majd jött a Virágos nyereg előtti utolsó ellenőrzőpont, az Újlaki hegy. Itt ez elég kemény emelkedő volt, rendesen kapkodtuk a levegőt, mire felértünk. Itt nem sokat tétováztunk, indultunk is tovább a Virágos nyeregbe, ami innen már nem is volt messze. Itt az útközben összeverődött 7-8 fős társaságunk nagy része sajnos feladni kényszerült a túrát. Nagyon szimpatikus hely ez a Boróka büfé. Szerencsére tudtam vadászni egy helyet magamnak bent a büfében, elfogyasztottam a teát, valamint a fasírtot, ami nagyon finom volt és nagyon jól esett! Ezúton is köszönet érte! Ezután 3-an folytattuk tovább az utat, de előtte meglátogattuk az itt található katonasírt. A sárga jelzésen továbbhaladva a hegyoldalban elég csúszós volt az út és meredek. Oda kellett figyelni nagyon, mert ha megcsúszunk és megindulunk, akkor a hegy aljáig biztos meg sem állunk, ha nem fog meg valamilyen fa vagy bokor. Na de sikeresen átvészeltük ezt a szakaszt is és megérkeztünk az amerikaiakhoz a Jegenye völgybe. Ezután a benzinkúton beugrottunk egy kis frissítőre, ahol szintén rengeteg turista megállt egy picit szusszanni. A túra szempontjából amúgy szerintem a lehető legjobb helyen található ez a benzinkút. :) Innen meg sem álltunk a Muflon itatóig, ahol is a pincehelyiségben levest kaptunk. Én ezt a lehetőséget most kihagytam, de társaim fogyasztottak egy-egy pohárral. Jó volt itt is egy picit melegedni és áttanulmányozni, hogy mi vár még ránk a hátralévő szakaszon, valamint erőt gyűjteni a Nagy Szénásra, ami aztán nem is volt annyira vészes, csak eléggé csúszott felfelé. Nagyon szép volt az éjszakai kilátás fentről. Innen a kék kereszt jelzésen haladtunk tovább, ahol vadvédelmi kerítés után elértük a Fehér úti ellenőrzőpontot. Itt sem időztünk sokat, mert ahogy megálltunk valahol, már egyből elkezdtünk fázni, ezért inkább haladtunk tovább. Útközben kivilágosodott. Átmászva a vadvédelmi kerítést elindultunk a szántóföldön, ahol következett a beásás. Nagy szükségünk lett volna itt a meleg teára, de mire odaértünk, sajnos elfogyott, így 1-2 fotó után indultunk is tovább. Perbálon a kocsma előtt pár részeg fiatallal futottunk össze, akik nagyon biztatóan közölték, hogy tartsunk ki, mert messze van még Szomor. :) Perbált elhagyva jöttek a szántóföldek, valamint a Nyakas-tető. Még az út elején láttuk a messziben bandukoló turistákat és azon tanakodtunk, hogy milyen jó is lenne, ha már mi is ott tartanánk és még milyen sok van addig. De hát eljött ez a pillanat is, majd a Nyakas tetőn váltottunk a sárga négyzetre. Itt a szántóföldek között továbbhaladva elértük az anyácsapusztai ellenőrzőpontot a romos kastélynál. Ezeken az utakon már nagyon hideg volt, a kapucnim meg volt fagyva, simán el lehetett volna törni is szerintem. A havas szántóföld ritka gyönyörű látványt nyújtott, mindenhol fehérség, ameddig a szem ellát. Csodálatos látvány volt. Az anyácsai tavon épp egy pecás vágott léket magának. Miután ezt is elhagytuk, már messziről szemeztünk az utolsó nagy megpróbáltatással, a Kakukk heggyel. A hegy lábánál a kis árok már nagyon ki volt kopva, csúsztatva, alig bírtuk magunkat a növényekkel felhúzni, de sikerült és elkezdtünk felfelé bandukolni a hegyre. Elég szép kaptató volt. A kanyar utáni résztől tartottam egy kicsit, ahol az akácosba kell menni, de hála az égnek már lépcsősre ki volt járva az egész és olyan volt mintha rendes lépcsőkön mennénk felfelé. Ezután egy pici emelkedő és a csúcson is voltunk már, ahonnan egyből indultunk lefelé, ami aztán tényleg nem volt egyszerű: fellazított hódara és alatta meg földből kibújkáló lefagyott gyökerek és majdnem függőleges ereszkedés. Embert próbáló szakasz volt, itt aztán már éreztem is a térdemet rendesen. Az utolsó ellenőrzőpont nagyon tetszett. A szalmás kialakítás, a fegyverek és a pontőrök nagyon jó fejek voltak és nagyon hitelesen néztek ki. Ezután már beértünk Szomorra, majd a főúton balra kanyarodva elértünk a templomhoz, majd a Poharazóhoz. Itt is elég nagy sor állt, de türelmesen kivártuk és átvettük a díjazást, valamint a jól megérdemelt egy pár virslinket.
Összességében nagyon jó volt ez a túra, a szervezés, minden. Külön emelem kalapom a pontőröknek, hogy az éjszaka folyamán egy helyben fagyoskodva állva vártak minket. Nem lehetett ez sem egyszerű feladat. A korhű öltözetek, fegyverek, stb. valamint a pontőrök mentalitása meg csak emelték a túra fényét. Biztosra vélem, hogy jövőre is részt fogunk venni. A honlapon az olvasható, hogy a 60-as távot 10x teljesítők egyedi oklevelet és a másodosztályú Vaskereszt pontos másolatát kapják meg. Hát ennek fényében az elkövetkezendő 9 évben biztosan aktív résztvevője leszek a Kitörés túráknak.
Köszönjük szépen a lehetőséget! Jövőre találkozunk ismét!

Bemásolok ide egy kis statisztikát:

Az összes távon (60-35-25) összesen indult: 1054 fő
Ebből teljesítette: 867 fő 81,4%

A Kitörés 60-on indult: 536 fő (36 nő, 498 férfi)
Ebből teljesítette: 398 fő (24 nő, 374 férfi) 72%
Kiesett vagy nem ért be a célba: 139 fő

A teljesítők névsora, valamint további statisztikák az előző évekből is a kitorestura.hu oldalon találhatóak!

"Dicsőség a hősöknek!"

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

SZHKSE 56-os emlék- és teljesítménytúra 45

Nagyon vártam ezt a túrát, ami végül negatív nyomot is hagyott bennem sajnos. Na de nem a túra miatt, mert az nagyon szép helyeken ment keresztül és jó volt az útvonal, hanem a térdem miatt. A rajtnál még nem tudtam, hogy 2011-ben ez lesz az utolsó túrám, főleg, hogy már kezdett körvonalazódni a szemem előtt a februári 60-as Kitörés. A túrát a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisával, valamint a Szentendrei Helyőrségi Klubbal közösen rendezte. A rajt a Szentendrei Helyőrségi Klubból indult. Míg az interneten 41-esnek volt hirdetve, a helyszínen már 45-ösnek volt feltüntetve a táv. Az itiner szerint pontosan 44,8 km. volt 1245 méter szintemelkedéssel, amire 11 óra szintidő volt adva. Ez már picit fárasztóbbnak is hangzik mint az eddigiek. :) A túra becsületkasszás volt, a célban lehetett fizetni aki akart. 7:15-kor egyedül indultam a túrán, ahol 4 geoláda is útba esett, 9 ellenőrzőpontnál csak 3-nál voltak pontőrök, a többinél kitett papírokról kellett leolvasni és feljegyezni egy-egy szimbólumot. A Kő-hegyi ellenőrzőpont után egyből tettem egy kis kitérőt a Vasas-szakadékhoz, hogy felkeressek egy geoládát. Mag a szakadék csodás egy hely, érdemes ide ellátogatni mindenkinek. A geoládáért picit mászni kellett egy meredek domboldalban egy fához és ezután történt a baj. Miután a ládát sikeresen megtaláltam és elindultam lefelé, vissza az útra a fától valahogy hirtelen rosszul ugrottam le és az amúgy is már hadakat megjárt bal térdem hirtelen benyilalt és irtó módon elkezdett fájni. Üvöltöttem is egy nagyot, de senki nem volt a közelemben. Miután visszasántikáltam a turistaútra megnézem és már szépen elkezdett dagadni is a térd. Kicsit leültem pihenni, miközben megnéztem a térképet, hogy mennyit kell még mennem lakott területig. Hát amint láttam jó sokat. Vagy feladom és visszasántikálok a rajthoz Szentendrére, vagy folytatom az utamat fel Dobogókőre, ahol ha nem bírom tovább szintén feladhatom és onnan haza is tudnék buszozni egyszerűbben. Úgy döntöttem, megpróbálom és irány Dobogókő. A térdfájás nagyon visszahúzta a tempómat, főleg a lejtőkön óvatosan kellett mennem, ott nagyon előjött, az emelkedőkön még hagyján, néha egész tűrhető volt. Dobogókövet a piros háromszög jelzésen kellett megközelíteni, amiről tudniillik, hogy iszonyatos emelkedő. Miután ezt leküzdöttem és fent kajáltam egyet, átgondoltam, hogy most vagyok mindjárt kb. a túra felénél és innentől javarészt emelkedő már nem nagyon lesz, így egye-fene megkockáztatom a célt, éreztem magamban annyit, hogy meg tudom csinálni. Meg kell csinálni. Fogtam a cókmókomat és nekiindultam, elhagytam Dobogókövet és folytattam az utamat. Innentől kezdve csak a cél lobogott a szemem előtt, meg az, hogy szintidőn belül beérjek ebben a tempóban. A vége felé már csomószor meg kellett állnom, nagyon kivolt a térdem, de sikerült 17:25-re beslattyogni a célba. 50 perc maradt még a szintidőből. A lényeg, hogy sikerült, de a térdemnek vége volt. Itt már tudtam, hogy egy pár év végi túra már biztos, hogy ki fog sajnos maradni.
Leszámítva a térdemet egy nagyon jó kis túra volt, ha lesz rá lehetőségem legközelebb is részt fogok venni rajta. :)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.

Tatabánya 30

Ahogy nézegettem a teljesítménytúrákat felfigyeltem a Tatabánya 30 teljesítménytúrára. Ezen a vidéken még nem voltam és láttam, hogy a Vár a Vitányvár! csillagtúrát is lehet vele együtt teljesíteni, tehát semmiképp sem szerettem volna kihagyni. Hát nem is bántam meg. :) Október 16-án korán reggel buszra szálltam és elutaztam Tatabányára, ahonnan helyijárattal sikerült megközelítenem a felsőgallai rajthelyet. Utólag rájöttem, hogy be sem kellett volna mennem Tatabánya központjába, átszállhattam volna hamarabb, de hát kell egy kis városnézés is, úgyis nagyon ritkán járok errefelé. A túra az itiner szerint 31,4 km. hosszúságú volt 790 m. szintemelkedéssel. Ez elég barátságosan hangzott. A nevezési díj is kedvező volt, 600 Ft., a szintidőre pedig 8 óra volt adva. A rajtnál már csomóan sorakoztak, pedig már 7-től lehetett rajtolni. Én 8 óra 10 perckor indultam el és 14 óra 47 perckor értem a célba. Gyönyörű helyeken megy végig a túra. Különösen örültem Vérteskozmának, ahol ezidáig csak egyszer, a legelső teljesítménytúrám alkalmával jártam és azóta megfogott a hely varázsa. A rajt után található Mária-szakadék is egy csodaszép hely. Ezt a túrát mindenféleképpen meg akarom ismételni 2012-ben, mert nagyon jó hangulatú és egyszerű, csodaszép túra. A célban zsíros kenyérrel, forralt borral, valamint teával vártak minket a szervezők.

Sajnos ezen a túrán sem tudtam fotókat készíteni, pedig itt aztán lehetett volna miről. Egyedül az oklevelet tudom megmutatni.
2012-ben ha lesz rá alkalmam visszatérek és mindenképp fogok egy pár csodaszép fotót lőni.