Eljött december 8 és vele a 2012-es Budapest Kupa túrasorozat utolsó túrája. Rettenetesen kíváncsi voltam erre a túrára, mivel ahogy láttam első rendezés és a nevezési díj is olcsó volt, csak 600 Ft. A 20-as távot választottam, ami pontosan 19,6 km.-el és 826 méter szintemelkedéssel járt. Reggel háromnegyed 8 felé érkeztem meg Szépjuhásznéhoz, ahol már rengeteg ember állt sorba. Elég lassan haladt a sor, de mindenki szép türelmesen kivárta a maga nevezési idejét. A papíromra kereken 8 óra került indulási időnek, de én már pár perccel 8 előtt nekivágtam a túrának, mint ahogy ezt tették még sokan mások is. Jól ismert útszakaszon, először a sárga jelzésen kellett a János-hegy mellett elhaladni, majd áttérni a pirosra és 4,5 km. után meg is érkeztem Makkosmáriára, az első ellenőrzőponthoz. Itt a pecsétet begyűjtvén egyből indultam is tovább, úgy gondoltam, hogy majd a Normafánál szusszanok egyet és iszom egy kis teát. A zöld kereszten kellett felmenni Normafáig, ami elég jól meg is izzasztotta a hátamat, majd fent letáboroztam az egyik padon egy bögre teára. Hiba volt. Fent úgy fújt jéghideg szél, hogy az izzadt, meleg hátamat és pólómat egyből jéghidegnek éreztem, így gyorsan le is húztam a teát és indultam tovább. Ez a szakasz volt talán a legkegyetlenebb az időjárás szempontjából. Ha holnap eldugult orral és megfázva ébredek, tudni fogom, hogy mitől, nem fogok csodálkozni. Innen a kék körséta jelzésen kellett eljutni a János-hegyig. Az itiner szerint egész a kilátóig fel kellett volna menni, de az ellenőrzőpont a Libegő felső végállomásánál üzemelt, így a kilátó kimaradt, ami nem is nagy baj. :) Ennél az ellenőrzőpontnál minden túrázó kapott egy Horalky-t, amit ugye ismerünk már jól és amely szerintem a legfinomabb ostyaszelet, amit valaha is ettem. :) Innen még egy bő 10 km. volt hátra. A zöld háromszög jelzésen kellett lefelé ereszkedni, majd hamarosan egy feltételes ellenőrzőpont következett. Áttérve a zöld sáv jelzésre, hamarosan a Tündér-szikla mellett, majd alatta kellett elhaladni, majd továbbra is a zöld sáv jelzést követve megkerülni a Ferenc-halmot. Áttérve a zöld keresztre egy erős emelkedő jött, majd a zöld körséta és utána a sárga jelzésre kellett áttérni. Ez a jelzés visz le egészen Hűvösvölgyig, de ezúttal nem oda tartottunk. Elérve a sárga körsétajelzést balra kellett fordulni, majd mikor a Nagyrét előtt bejött a piros kereszt, arra kellett áttérni. A piros kereszt hamarosan csatlakozott a Fekete-fejről jövő piros sáv jelzéshez. Ennél az elágazásnál volt az utolsó ellenőrzőpont is. Innen már csak 1,8 km.-re volt a cél, de 120 méter szintemelkedés még hátra volt. Ez így a végére jól megizzasztott ismét, de egy szusszal lenyomtuk, majd egy kis teafogyasztás után lefelé haladva kb. 11:50 körül elértük a célt. Ismét volt egy jó kis sorbaállás, ugyanúgy, mint a rajtnál. Sokan indultak a túrán, itt is látszott. Mivel előneveztem, így az oklevél mellé egy szolid kis mikuláscsomaggal is gazdagabb lettem egyenesen a Mikulástól. Az oklevél kis méretű és az a filc, amivel a nevet írták rá, nem volt a legideálisabb, de ettől függetlenül nagyon aranyos. A kitűző is egyszerű, de aranyos. Ennyi pénzért szerintem teljesen rendben volt ez a túra, csak egyetlen egy dolgot hiányoltam, mégpedig azt, hogy valamelyik ellenőrzőponton azért jól esett volna egy bögre meleg tea vagy meleg ital ilyen időjárási körülmények között. A túrán én nagyon jól éreztem magam, örültem a hónak, a normafai időjárás viszont nem nyerte el a tetszésemet, az ott zord volt nagyon. Esélyesnek tartom, hogy jövőre is itt leszek, de hát addig még sok minden lehet...
A 2012-es Budapest Kupa ezennel véget ért és sikerült 27 túrát teljesítenem, aminek nagyon örülök és már izgatottan várom a díjkiosztót.
Sajnos a túráról nem tudtam fotókat készíteni, mert bár a fényképezőgépem nálam volt, de az akksiját reggel elfelejtettem levenni a töltőről és az otthon maradt. Bosszankodtam is ez miatt, mert nagyon szép képeket lehetett volna lőni egyes helyekről, de hát a sors közbeszólt. Mindenesetre az emléklapot itt láthatjátok.
Szia MirP!
VálaszTörlés1-2 hónapja találtam rá a túrablogodra. Azóta visszatérő olvasó vagyok. Rendszeresen gyűjtögetem a magyar túrablogokat, hogy össze tudjak állítani egy szép hosszú listát ezekből. Jómagam is írok egyet és ha érdekel, akkor megejthetnénk egy kölcsönös linkcserét.
http://outdoor.freeblog.hu/
üdv,
Szabolcs
Szia!
TörlésÖrülök neki, hogy tetszik a blogom és visszatérsz rá mindig, remélem ez a jövőben is így lesz, igyekezni fogok. :)
Érdekel a linkcsere, az oldalad linkjét feltettem az én oldalamra is, mint már láthatod és amint lesz egy kis időm át fogom olvasni a Te blogodat is, mert úgy látom, hogy sok bejegyzés a Mecsek környékéről szól, ahol még sosem jártam és amiről talán a legkevesebbet tudok sajnos, viszont annál jobban érdekel. :)