Ez volt a negyedik teljesítménytúránk Karesszal, valamint ez volt az a túra, ami mély nyomokat hagyott bennem. Kiokoskodtuk, hogy a múltkori sikeres éjszakai túra után bevállaljuk a Piliscsabai negyvenesek XL távját, amely 43,5 km.-el és 1370 méter szintemelkedéssel járt. A nevezési díj 700 Ft. volt, a reggel 7-kor indulóknak pedig 13 óra volt a szintidő, legkésőbb este 8-ra célba kellett érni. Hát még jó... :) Mivel eléggé esős idő volt, reggel még előkotortam egy régebbi bakancsomat (mivel túrabakanccsal még nem rendelkeztem) és betettem a hátzsákomba egy váltócipőt is biztos,ami biztos, pedig sose szoktam. Reggel indultunk Piliscsabára, akkor még nem esett. Kereken 7:00-kor el is tudtunk indulni, hát nekivágtunk. Piliscsév felé már kezdett esni az eső, de nem olyan veszélyesen. Bíztunk benne, hogy nem lesz gond, de hát aztán lett. Elhagytuk Piliscsévet és a kék jelzésen indultunk fel Klastrompusztára, amikor is már rendesen esett és a kék jelzés útja már rendes kis kanálissá alakult, ahol boka felettig érő víz ömlött lefelé. Hát úgy döntöttük, hogy itt esélytelen feljutni, úgyhogy megpróbáltunk a szántóföld mellett feljutni Klastrompusztára úgy, hogy nagyjából kb. tartjuk a kék jelzéssel az irányt. Telefonomon volt GPS és azon néztük hogy merre mehetünk. Viszont egyre jobban esett és a telefon seperc alatt beázott és felmondta a szolgálatot, mi meg természetesen jól elkeveredtünk az kijelölt úttól messze és egy dagonyás kiserdőben a bokrok között próbáltuk valahogy megkeresni a helyes utat. Már itt kicsit éreztem, hogy a bakancs kezd beázni, de még nagyon hosszú út áll előttünk. Hát több mint 1 órát bolyongtunk, mire megtaláltuk a helyes utat és feljutottunk Klastromba, ahol megkaptuk a pecsétet és zoknit cseréltünk. Innen fel kellett menni a Legény barlanghoz, ami simán sikerült, majd indultunk a Csévi nyeregbe. Útközben már éreztem, hogy valami nem stimmel mert megint érzek egy kis nedvességet és vízhólyagokat, mire hirtelen a bakancsom alja levált és beleragadt a sárba. Még jó hogy vittem azt a váltócipőt, pedig mint már írtam sosem szoktam. Hát átvettem, majd folytattuk az utunkat. Egyre jobban erősödtek a fájdalmak, a vízhólyagok és a fájós térdem is elkezdett rakoncátlankodni, szinte már csillagokat láttam néha. Mikor beértünk Pilisvörösvárra erősen gondolkoztam, hogy ezt a túrát én most fel fogom adni és valahogy hazabuszozok vagy valami, de aztán nem így lett. Az ellenőrzőpontnál sterilen lekezeltem a vízhólyagokat a pontőrök segítségével, akiknek örök köszönet. Úgy döntöttem megpróbálom folytatni ha más nem, Solymárnál kiszállok, az már nincs messze. A térdem egyre jobban zakatolt, kattogott, a hegek is fájtak. A túra végén haladó seprű srác is beért minket, de rendes volt, biztatott, hogy tartsak ki. Végül is éppenhogy sikerült szintidőn belül teljesíteni a túrát, 19:45-kor érkeztem be a célba, Karesz kicsit hamarabb, mert kissé lemaradtam tőle. Nyakig sárosan, hulla fáradtan nem éreztem a lábaimat, alig vártam már, hogy hazaérjek. Így visszagondolva szörnyű volt, de sikerült teljesíteni ez a lényeg. Azóta ezen a túrán még nem indultam újra a rossz emlékek miatt, de talán egyszer az kellene, hogy jó időben nekivágjak és talán eloszlanának ezek a rossz emlékek.
Mivel a telefonom felmondta a szolgálatot már az elején, ezért fényképek nem készültek a túrán, csak az oklevelet tudom közzétenni. Talán jobb is, így talán hamarabb felejtődnek a kegyetlen emlékek.
