Október 23-án Szomorra vettük az irányt és már napokkal ezelőtt eldöntöttük, hogy a leghosszabb távon fogunk indulni, amely pontosan 52,2 km-el és 1351 méter szintemelkedéssel bírt. A leghosszabb távon 1000 Ft. volt a nevezési díj és az ellátás tökéletes volt, de erről részletesebben beszámolok mindjárt. Szomorra 6 előtt autóval érkeztünk, az úton alig láttunk valamit, olyan nagy volt a köd. A rugalmas nevezés után 7-es és 8-as sorszámmal kereken 6 órakor vágtunk neki a túrának. Jó, hogy vittem a fejlámpámat, mivel ilyenkor még korom sötét volt. Az útvonal teljes hossza eltéveszthetetlenül ki volt szalagozva, én az itinert elő sem vettem, csak pecsételéskor. Örültem, hogy az útvonalak is letölthetőek voltak a túra előtt GPS-re, ezt már korábbi bejegyzésemben is írtam, hogy nagyon szeretem az ilyen megoldásokat. Szomort elhagyva először a Kakukk-hegyet kellett megmászni, ezúttal a település irányából. Talán a másik irányból, ahonnan a Kitörésen kell megmászni keményebb, bár akkor az már a túra vége, itt meg még csak az eleje. A kálváriáknál a kis kápolna-romban egy denevér repkedett, a három keresztről meg olyan fotót sikerült csinálnom, mintha egy misztikus vagy horrorfilm helyszíne lenne. A Kakukk-hegy csúcsára hamar feljutottunk, egyesek valahonnan a másik irányból jöttek mögöttünk, valamit benéztek. Innen leereszkedtünk a hegyről és az Anyácsai-tónál az első ellenőrzőponton finom friss sajtos pogácsát kaptunk reggelire. Itt már eltettem a fejlámpát is, mert időközben kivilágosodott, de a sűrű köd sajnos szinte az egész túrát végigkísérte. A Zsámbéki Színházi Bázisnál egy másik táv ellenőrzőpontja üzemelt, így itt nekünk nem kellett pecsételnünk, hanem továbbhaladni Zsámbékra, a Mátyás Borozóhoz. Itt a pecsételés után nagyon finom, meleg teával kínáltak a szervezők, valamint a Kézdi 10 rajtja is innen indult. A Mátyás Borozó mellett sem mehetek el szó nélkül, mert egy nagyon-nagyon szimpatikus, hangulatos hely, a kerthelyiségből gyönyörű a kilátás a Romtemplomra és Zsámbékra. Továbbhaladva elmentünk a Romtemplom mellett, amit szívesen megtekintettünk volna, de sajnos csak 10-kor nyitott, mi meg kb. olyan 8 - negyed 9 körül voltunk itt. Mindenesetre egyszer mindenképp szeretnék visszanézni ide, mert geoláda is van itt. Innen nem messze megcsodáltunk egy szép régi parasztházat is, majd rátértünk a Szent Norbert tanösvényre. A hegygerincen egy csodálatosan szép fenyvesben haladtunk végig, ahol rengeteg gomba volt. Elértük az Óriások lépcsőjét, ahol a 23-asoknak volt ellenőrzőpontjuk, majd le is ereszkedtünk rajta. Az Óriások lépcsője után még 2,3 km.-re volt a Bab-kút, a harmadik ellenőrzőpont, ahol egy finom, kókuszos csokival lettünk gazdagabbak. Itt a 23-as távon indulóknak már másmerre vezetett az útjuk. Az itiner szerint innen nagyon szép a kilátás a Budai-hegységre, a Pilisre és a Gerecsére, de sajnos a köd megakadályozta ennek a látványosságnak a megcsodálását. Na sebaj, majd jövőre... :) Innen kicsit több, mint 1 óra alatt elértük a máriahalmi műutat, majd a műút elhagyása után felfelé vezetett az út a negyedik ellenőrzőponthoz, ami egyben egy kilátópont is volt, de sajnos a köd miatt itt sem lehetett látni semmit sem. A kedves pontőrök itt pálinkával kínáltak minket, én a mézest kóstoltam meg, ami igazán nagyon jól sikerült. Ritkán iszik az ember ilyen jó pálinkát. Lehetne ilyen pálinkázás más túrákon is. Különböző féle lekvárokat is meg lehetett kóstolni, én a galagonyalekvár mellett döntöttem és kedvet is kaptam egy kis házi galagonyalekvár főzéséhez, úgyhogy szerintem meglesz a hétvégi programom is. Útravalónak egy almát kaptunk, melyet hamarosan el is rágcsáltam. Innen leereszkedtünk a völgybe, majd a szántóföldek után egy régi gémeskút mellett már feltűntek az epöli sziklák. A túra ezen a szakaszán volta legeslegjobb idő, a sziklákat egy szál pólóban másztuk már meg. Fentről a völgyből szinte semmit sem láttunk mert a köd teljesen leszállt oda. Az szikláknál egy ellenőrzőkódot kellett felírni egyénileg, majd egy kis folyadékbevitel után célba vettük Epölt. A Vadvirág Presszóba beérve elfogyasztottunk egy pár nagyon finom roppanós virslit, valamint meleg teával is vendégül láttak. Ez is egy nagyon kellemes és barátságos helynek tűnt. Egy kicsit szusszantunk, majd indultunk tovább az Őr-hegyre. Itt elég hűvös lett ismét az idő, muszáj volt felvennem a pulcsimat. Az Őr-hegy csúcsára felérve ismét egy ellenőrzőkódot kellett feljegyezni, a csúcson kirándulók sütögettek. Innen a 6. ellenőrzőpontig, a Donát-házhoz már végig lefelé vezetett az út. Lentről látszott az Őr-hegy csúcsán lévő kereszt, ahonnan jöttünk. A továbbiakban szántóföldek között haladtunk és ezen a szakaszon eléggé bele is húztunk a tempóba. A távolból lövéseket hallottunk, valahol biztosan vadászat folyt éppen. Visszatérve az erdőbe felmentünk Öreg-nyulasomig, ahol a vadlesnél ismét egy kódot kellett feljegyezni a túrázóknak. Nemsokkal ezután ismét egy kiszáradt gesztenyesor mentén haladt az utunk, míg hamarosan kiértünk Szeszgyárpusztára. Innentől már javarészt műúton kellett haladni. A műút két oldalát is nagyon szép fasor gazdagította, valamint bal kezünk felől a kerítés mögött egy csodaszép rét és felette az erdő és a hegyek voltak csodálatraméltóak. A réten egy pár muflont is láttunk. Gyorsan elértük Gyarmatpusztát, az utolsó ellenőrzőpontot, ahol egy nagyon kedves és igazán jó hangulatban lévő pontőr várt ránk fegyverrel és meleg teával. Egy rövid, de igazán érdekfeszítő beszélgetés után folytattuk utunkat immáron a cél felé. Sándor Móric gróf mauzóleuma mellett elhaladva egy murvás útra tértünk rá, majd kisvártatva feltűntek a szőlőhegyi pincék. Ez a Szőlőhegy is egy nagyon barátságos, nyugalmas helynek tűnik, szívesen elfogadnék itt egy pincét. Lefelé haladva kisvártatva egy kis erdei ösvényre tértünk rá, amely egy vadkerítés mellett haladt végig és a végén már Gyermely szélén találtuk magunkat. Gyermely is egy nyugodt helynek tűnt, az utcákon szinte nem is volt ember, bár ez biztos betudható a rosszabb, ködös, párás időnek is. Gyermelyről már végig műúton haladtunk Szomor felé, a forgalom sem volt jelentős és még világos is volt, hamar beértünk Szomorra. Megcsodáltuk a Poharazót is, ahol a Kitörés célja van és megbeszéltük, hogy februárban itt fogunk regenerálódni. A templom és az emlékművel szemrevételezése után már elindultunk a célba, a Sportcsarnokba, ahova az itiner szerint 17:10-kor érkeztünk meg. Nagyon szép emléklapot és kitűzőt kaptunk, valamint a szokásos zsíros-kenyér adag sem maradhatott el. Nagyon tetszett ez a túra, tavaly októberben a szentendrei emléktúrán voltam, de ez sokkal jobban tetszett. A ködös idő miatt sajnos sok kilátópontról semmit sem lehetett látni és mivel ezt pótolni szeretném, így már most ki merem jelenteni, hogy esélyes, hogy jövőre ugyanitt találkozunk! :)
A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése