2012. június 10., vasárnap

Gödöllő 30 Éjszakai

Hát ez a túra már úgy indult, hogy az előrejelzések vihart és riasztást jósoltak, de mi azért nekivágtunk az éjszakai megpróbáltatásnak, hátha elkerül minket a vihar. Természetesen nem így lett. A TTT holnapján úgy volt feltüntetve a túra, hogy 30 km.-es és 350 méter a szintemelkedés, ehelyett az itineren már 33,5 km. állt 600 méter szintkülönbséggel. Kicsit meg is lepődtünk, jó lenne ha máskor pontosabban lennének fent az adatok az internetes oldalakon. A nevezési díj a 30-as távon a Magyar Turista kártya kedvezményét kihasználva 800 Ft. volt. Kereken 20 órakor el is tudtunk rajtolni Gödöllőről az Erkel Ferenc Általános Iskolából. Át az Erzsébet parkon, majd betérve az erdőbe hamar elértük az első ellenőrzőpontot. Innentől kezdve elég gyakran követték egymást az ellenőrzőpontok. A szalagozás jó volt, sok helyen segített a továbbjutásban és egyértelműsítette az útvonalat, bár voltak pillanatok, amikor körbe kellett nézni. Haladtunk szépen sorba az ellenőrzőpontokon, aztán egyszer csak elkezdődtek a dörgések, villámlások immáron körülöttünk is, elért minket a vihar. Rettentő módon elkezdett szakadni az eső, percek alatt hatalmas sár lett az erdőben. A Szent László kilátónál annyira esett, hogy kb. 1 métert nem lehetett előre látni, a levezető út is nehezen lett meg. Ez az út elég szépen lejtett és a hatalmas sár miatt rettentően csúszott, csak a bokrokba lehetett kapaszkodni, de azok többsége is szúrós galagonyabokor volt, így egy pár tüske is került kezünkbe. Itt már nagy volt a torlódás is és több mint 10-en egy csoportba verődtünk össze. Ezután jött a probléma, mégpedig rossz irányba indultunk el és Mogyoród teljesen más pontján lyukadtunk ki, nem ott ahol kellett volna. Itt volt egy kis tanakodás, járókelőkkel, illetve szervezőkkel való konzultáció, majd a csapat úgy döntött, hogy a kijelölt útvonal helyett a főútvonalon közelítjük meg Gödöllőt. Így is lett, kellően kivilágítottuk magunkat, majd célba vettük Gödöllőt. A célt 3:24-kor sikeresen elértük, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitűzőt, valamint teát, zsíros vagy vajas kenyeret is lehetett fogyasztani. Hát a szintidő nem lett a legjobb, de ilyen brutális körülmények között ez is tökéletesen megfelelő volt. Az utolsó ellenőrzőpont a másik útvonal miatt kimaradt, de a távot így is simán legyűrtük, mivel Mogyoródon egy szép kerülőt is sikerült tennünk. Ettől függetlenül egy élmény volt ez a túra. Mindig is kíváncsi voltam, hogy egy ilyen nagy vihar villámokkal, mindenestül milyen lehet éjszaka az erdőben. Hát most volt benne részem és szerintem nagyon izgalmas, annak ellenére, hogy egyben veszélyes is. Száraz időben egy könnyen teljesíthető túra ez, most egy kissé megnehezítette a vihar a teljesítést. Ha úgy alakul, egyszer majd visszatérek, mert száraz időben is szívesen végigjárnám ezt a túrát. A körülmények miatt elég kevés kép született ezen a túrán, ráadásul a fényképező is el volt állítva, így ez a kevés kép sem lett valami nagyon jó, de legalább sikerült elcsípnem egy villámot. :)

A túrán készült fotók megtekinthetőek a képre kattintva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése